Hírek
18878 hír az adatbázisban
Kutatás a magyarországi divatiparban dolgozók helyzetéről
Marketinginfo.hu - 2017-05-01 16:17
Kutatás

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2016-ban kutatást végzett a magyarországi felsőruházati szektorban dolgozók munkakörülményeiről és a bérviszonyokról.

Három nagy gyár összesen 30 dolgozójával készítettek interjút, akik prémium- és luxusmárkákat gyártanak.

Exportra termelnek jellemzően bérmunkában

A hazai textil- és ruhaipar Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, illetve Békés megyére, az ország legszegényebb régióira koncentrálódik. A hazai piacra történő gyártás minimális, a magyar textil és ruhaipar alapvetően exportra termel, az export aránya becslések szerint 75-80% közötti. Az export körülbelül 90%-a bérmunka, a célországok jellemzően az EU tagállamai.

2015-ben a ruházati iparban közel 18 000 főt foglalkoztattak, ennek 43%-át a felsőruházati gyártásban. A foglalkoztatottság az elmúlt öt évben csökkent, de továbbra elnőiesedett szakmáról van szó. A foglalkoztatottak körében a nők aránya megközelíti a 90%-ot.

A TVE által vizsgált három nagy gyárban a munkaszerződésekkel, a bejelentési kötelezettséggel, az adózással nem voltak problémák. Megkérdezett szakértők szerint a szürke- és fekete foglalkoztatás inkább a kisebb vállalkozásokra jellemző, elhangzott olyan becslés is, amely szerint a foglalkoztatás mintegy 30%-a nem jelenik meg a nyilvántartásokban. A kutatás a ruhaipar ezen sötét bugyrairól egyáltalán nem tudott információt szerezni.

Megélhetési gondok

A kutatás során megkérdezett munkások legfőbb gondja az alacsony, létminimum közeli fizetés, amelyet az elvégzett munkához képest aránytalannak éreznek. Mivel erős a konkurenciaharc a külföldi, (dél-)keleti versenytársak alacsonyabb munkabér költségei miatt, bérharcra nem sok remény van.

A munkakörülmények közül a dolgozók mindhárom gyárban arra panaszkodtak, hogy megoldatlan a légkondicionálás: a 35-42 fok körüli hőmérséklet szinte elviselhetetlenné teszi a munkát a nyári hónapokban. Az extrém hőségben végzett munkáért a dolgozóknak azonban nem jár semmilyen extra kompenzáció.

Ahol a feleség a ruhaiparban dolgozik, ott a férjek sem tudnak sokkal többet hozzátenni a közös bevételhez - a férfiak ezekben a családokban jellemzően mezőgazdasági dolgozók, karbantartók, hegesztők, gépkezelők, lakatosok. A havi összköltségvetésekből kiindulva a háztartások havi 200-250 ezer Ft-ból gazdálkodnak. Ebből váratlan kiadásokat már nem tudnak fedezni, gyakran csak késve tudják befizetni közüzemi számláikat, és szinte mind megemlítették, hogy nem jutnak megfelelő minőségű élelmiszerhez.

Arra a kérdésre válaszolva, mi az, amire a fizetésükből már nem futja, de örülnének, ha megengedhetnék maguknak, legtöbben a nyaralást említették. Mások egy autót tartanának fenn szívesen, vagy többet költenének a gyerekekre. Maradna pénz, félretennék, esetleg jobban ruházkodnának egy kicsivel.

Az egyik, nagy munkatapasztalattal rendelkező dolgozó így foglalta össze a helyzetet:

"Borzasztó keveset kapunk. Hajnalban kelés, bebuszozás, a 21. században a nyolc órát ledolgozom becsületesen, és van, hogy 70 ezret sem kapok. Ez szerintem annyira siralmas, én magam is elgondolkozom, hogy ennyiért kelek fel? Elfogadják (a dolgozók), hogy ez a főnök, nem vitáznak, feleselnek vele, nyelnek jó van, rendben van, neked van igazad és még a napi 8 órát keményen végigdolgozzák és még a 70 ezret se kapják ki.... Ezek ráadásul mind 50 éves asszonyok, ez valami siralom."

A Tudatos Vásárlók Egyesületének célja, hogy kutatásokon, kampányokon, fogyasztói tájékoztatáson keresztül tegyen azért, hogy a boltok polcain kapható termékek (legyen az ruha, élelmiszer vagy elektronikai készülék), tisztességes körülmények között kerüljenek előállításra és jussanak el a fogyasztóhoz. A gyártók kulcsszerepet játszanak a fogyasztói igények alakításában. Vezető piaci helyzetüknek köszönhetően jelentősen befolyásolják azt is, hogy beszállítóik milyen termékeket gyártanak, és azt milyen körülmények között állítják elő. Végső soron emberek millióinak életére és környezetére is komoly hatással vannak.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Az SZTA bővített a divatipari portfólióját
  A vendéglátásban bővít a Louis Vuitton
  „Kifutóról az üzletekbe!"- interaktív előadás a divatiparról

További hírek ebben a kategóriában

Csúcson a magyar fogyasztói biza...
Uborkaszezon a munkahelyen
Egyre stabilabbnak tartjuk munka...
Nőtt a külföldről behozott haszn...




Marketing Manager
Amiben segíteni tudsz nekünk:- Külföldi piacralépés marketingstratégiá...