Hírek
19585 hír az adatbázisban
A kis cégeknél a legégetőbb a munkaerőhiány
Marketinginfo.hu + MTI - 2016-12-23 11:04
Kutatás

Leginkább a 20 dolgozónál kevesebbet alkalmazó vállalkozások keresnek munkaerőt, a meglévő létszám negyedét tudnák még foglalkoztatni - közölte a GKI.

Ezek a társaságok jellemzően hazai tulajdonosi körrel rendelkeznek, főleg a magyar piacra dolgoznak, és emiatt erősen költségérzékenyek. A gazdaságkutató szerint valószínű, hogy emiatt kisebb béremelésre képesek, ezért nehezebben tudják megtartani a dolgozókat. Az 5 és 20 közötti létszámmal dolgozó vállalkozások csaknem 600 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.

A 20 fő feletti vállalkozások közül a legnagyobb munkaerőhiánnyal a 250-nél több embert foglalkoztató cégek küzdenek. A meglévő létszám 9 százalékát tudnák felvenni, így önmagában ezek a vállalatok összesen 63 ezer potenciális munkavállalót tudnának foglalkoztatni.

A probléma súlyos az 51-150 közötti munkavállalót foglalkoztató vállalatoknál is, amelyek 36 700-as hiányról számoltak be, ez a jelenlegi létszám 12 százaléka. A 20-50 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél 9, a 150-250 közöttieknél pedig 6 százalékos a létszámhiány. Az 5-nél kevesebb embert foglalkoztató cégeket is beleszámolva - a becslések szerint - a vállalkozásoknál összesen 340 ezer dolgozó hiányzik.

Az ágazati bontás szerint a munkaerőhiány a könnyűipart, valamint az üzleti szolgáltatásokat érinti az átlagnál súlyosabban, a könnyűiparban a meglévő létszám 32 százalékát, az üzleti szolgáltatások területén a létszám 23 százalékát tudnák felvenni.

A közepesen nehéz helyzetben levő ágazatok közé tartozik a feldolgozó-, a gép-, az építő-, a fém- és az élelmiszeripar, valamint a kereskedelem, ezekben az ágazatokban a munkaerőhiány a létszám arányában 12-től 16 százalékig terjedő sávban mozog. Legkevésbé a vegyipari cégek érzik a munkaerőhiányt - közölte a GKI.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Bérek kontra vándorlás és munkaerőhiány
  Top 6 munkaerő-piaci trend 2017-ben
  Már nem csak szakmunkásokból van hiány
  A német cégek 40 százaléka munkaerőhiánnyal küzd
  Work Force: állandósul a munkaerőhiány?
  Állandósul a szakemberhiány
  A munkaerőhiány sokat lendített a munkaerő-kölcsönzési piacon is
  Megoldás a munkaerőhiányra?
  Mobilszállással segítik a magyar munkavállalókat
  Súlyosbodik a munkaerőhiány
  A szolgáltatóközpontok 77 százaléka küzd a munkaerőhiánnyal

További hírek ebben a kategóriában

Forrás: Bloomberg Sport Trendek Európában
2018-01-16 09:42
Veszélyben a biztosítók piaca?
A jó üzleti kapcsolat titkai
A GDPR-tudatosság
Fizetésemelési hullám a szakembe...